Sokáig azt hittem, hogy a kedvesség, az empátia és a gondoskodás azt jelenti, hogy mindenre igent kell mondanom. Hogy az a jó anya, a jó barát, a jó társ, aki mindig rendelkezésre áll — még akkor is, amikor már alig bírja. De valójában ez a fajta önfeláldozás nem szeretetből fakad, hanem félelemből: attól a félelemtől, hogy ha nemet mondok, akkor csalódást okozok. És így, észrevétlenül, elveszítettem a saját határaimat.
Voltak helyzetek, amikor úgy gondoltam, hogy a határhúzás azt jelenti, hogy szigorúan kimondom: „Na, mostantól ez így lesz!” – és közben belül remegek, mert tudom, hogy legközelebb úgyis engedni fogok. De ma már értem: a valódi határ belül születik meg.
Nem a másik embernek szól, hanem magamnak. Amikor azt mondom:
➡️ Most nem vállalom el.
➡️ Most pihenni szeretnék.
➡️ Most nekem ez nem fér bele.
Akkor nem elutasítok, hanem önmagamat választom. És igen, előfordul, hogy ez nem tetszik a környezetemnek. De hosszú távon ez az egyetlen út, ami valóban őszinte és hiteles marad — önmagamhoz is.
Anyaként különösen nehéz nemet mondani.
Valahogy belénk ivódott, hogy a szeretet mértéke az, mennyit adunk, mennyit teszünk másokért. De az állandó megfelelési vágy, a „mindenki elégedett legyen” kényszere lassan felemészti az embert. Miközben próbáltam mindenkinek megadni mindent – kényelmet, figyelmet, gondoskodást –, az én komfortérzetem fogyott el először. És ironikus módon, ezzel a túlaggódással, túltörődéssel végül nem is lett minden harmonikusabb — csak én lettem fáradtabb, ingerültebb, kiszolgáltatottabb érzelmileg.
Egyik legnagyobb felismerésem az volt, hogy nincs akkora hatalmam mások felett, mint hittem. Nem fog összeomlani a világ, ha anya éppen nem játszik délután, hanem dolgozik, olvas vagy edz egyet. A gyerekeim nem lesznek boldogtalanok, ha néha magamra is figyelek. Sőt — talán pont így tanulják meg, hogy a saját határaikat is tiszteljék.
A megoldás úgy gondolom, most sem a szélsőségekben van.
Nem a teljes önfeladásban, de nem is a „mindent kizárok” keménységében. A középút az, ahol mindkét fél jól lehet — mások és én magam is. Ahol az „igen” szívből jön, a „nem” pedig szeretettel, bűntudat nélkül.
Ha te is érzed, hogy nehezen húzol határokat, tudd: nem vagy egyedül.
A legtöbben mi, nők, arra kondicionáltuk magunkat, hogy adjunk, megfeleljünk, elbírjunk mindent. De az igazi erő nem abban rejlik, hogy mindent vállalunk — hanem abban, hogy meg tudjuk különböztetni, mi az, ami valóban a mi dolgunk, és mi az, ami már nem. Engedd meg magadnak, hogy ne legyél mindig hasznos. Engedd meg, hogy néha csak legyél. És hidd el: a gyerekeid, a párod, a környezeted mind többet kapnak tőled, ha te is jól vagy. Ez a ‘mindful’ élet lényege.
Számomra ezt jelenti a Mindful Fitness: amikor nemcsak a testedet, hanem a határaidat,a belső erődet is erősíted. 
Ha te is érzed, hogy ideje lenne megtanulni bátrabban kiállni magadért, és szívesen beszélgetnél erről őszintén más nőkkel is, gyere a privát Facebook csoportunkba! Kattints a gombra ➡️
Szeretném, ha ez a tér idővel egy olyan biztonságos, támogató közösséggé válna, ahol nyíltan beszélhetünk ezekről a mindennapi, mégis mély témákról. 💕
© 2025 Készítette Vatai–Gáspár Kata
